2018/2019 beszámoló
2017/2018 beszámoló
Linktár a fenntarthatóság pedagógiájának témájában
Mi is az az ökoiskola?
A Hálózat az ENSI (Iskolai Környezeti Nevelési Kezdeményezések) elnevezésű nemzetközi környezeti nevelési hálózat ökoiskola programjának magyarországi megvalósulásaként működik 2000. márciusa óta az
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tartalomfejlesztési és Módszertani Központjának, 2017-től az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Iskola- és Módszertanfejlesztő Központjának
koordinálásával, az
Emberi Erőforrások Minisztériuma, és a Földművelésügyi Minisztérium szakmai, illetve anyagi támogatásával.
Mit jelent az, hogy ökoiskola?
Az “öko” szócska előtagként egyre több helyen szerepel. Van mar ökopiac, ökoturizmus, ökogazdálkodás. Ezekben a szószösszetételekben az “öko” szócska mindig arra utal, hogy a tevékenységet olyan módon végzik, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni az ökoszisztémának. Az ökoiskolák tehát olyan iskolák, melyek a fent leírt elvek alapján igyekeznek működni. Az ökológusok sokszor tiltakoznak az “öko” szócska ilyen használata ellen, mondván, hogy az ökológia egy szaktudomány és ne használják mindenféle egyéb célra ennek a tudományágnak a nevét. Egyet lehet érteni az ökológusok érveivel, de mivel a magyarországi hálózat része egy nemzetközi hálózatnak, mely már az ökoiskola nevet használja, így nem lenne szerencsés új nevet kitalálni. Az öko szócska további előnye az is, hogy éppen úgy utalhat az ökonómia tudományára, melyen manapság közgazdaságtant értünk, de eredeti jelentésében a minket körülvevő világra, házunk környékére utal. Az ökoiskolák filozófiája szerint az ökológiai és ökonómiai érdekek összeegyeztethetők. Az ökoiskola: az ökológia és az ökonómia harmóniája.
Mitől ökoiskola egy iskola?
Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb életvitel kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze. Ehhez a célkitűzéshez járulnak hozzá az ökoiskolák iskolafejlesztő munkájuk során azzal, hogy a jövő generációk nevelése során a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét tartják szem előtt.
Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nem csak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során.
Az iskolai munkához több szálon kapcsolódik a helyi közösség. A helyi környezeti értékek és gondok részét képezik az iskola pedagógiai munkájának, a helyi pedagógiai programba beágyazottan.
Környezet- és egészségtudatos nevelés intézményünkben
Intézményünkben mindig is hangsúlyt kapott a környezet-és egészségtudatos nevelés, 2016 decemberében iskolánk elnyerte az Ökoiskola címet, ezáltal ez még tudatosabb tevékenységünk.
Az Ökoiskolai koordinátor segítségével megalakult a munkacsoportunk, munkatervekben szabályozták a tanév tennivalóit. Ennek alapján megvalósult programjaink:
A munkacsoport céljai a következők voltak:
Az iskola tanulói és dolgozói környezettudatosan gondolkodó és cselekvő személyek legyenek; saját és társaik lelki és testi egészsége is fontos legyen számukra.
Hitünk elmélyülése, elmélyítése kiemelkedő szerepet kap lelki egészségünk megtartásában.
A tanításban és az iskolai élet minden területén érvényesüljenek a környezeti nevelés és a fenntarthatóság pedagógiai elvei. Az iskolai munkához több szálon kapcsolódjon a helyi közösség.
Kerüljön előtérbe a helyi természeti értékek megismerése.
A tevékenységeink és szemléletünk minél szélesebb körben ismertté váljon, és az a lakosság körében elterjedjen.
Törekvés az iskola energiatakarékos és környezettudatos működtetésére. Az iskola természeti- és épített környezetének rendben tartása, törekvés a harmóniára az élővilággal.
A feladatok megoldásában a csapatmunka előtérbe helyezése, az egyéni megoldásokkal szemben.
Az egészséges életmód fontosságának tudatosítása, sportolás minél szélesebb körben népszerűsítése.
A 2018/2019-es tanév elején a munkaközösség egy pályázatot nyújtott be, a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” cím elnyerését célozta meg, amire még nem érkezett visszajelzés. A pályázat az iskola azon intézkedéseit értékeli, amelyek hozzájárulnak a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek növeléséhez, tudatos fogyasztói magatartás kialakításához. Közvetlen anyagi támogatást nem nyújt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium elismerő címet adományoz a nyertes pályázóknak.
Létrehoztak egy mini iskolakertet, ahol szívesen és szorgalmasan tevékenykednek tanulóink. Következő tanévben komposztálót szeretnénk a kert mellé.
A tanórai oktató-nevelő munkába mindig beleépítjük a természet- és környezetvédelmet, öko szemléletet vallunk, amit tudatosítunk a tanulóinkban is.
Helyeztünk ki októberben madáretetőt, melyet tanulóink lelkiismeretesen folyamatosan töltenek, szülői felajánlás jóvoltából egész tavaszig volt elegendő eleségünk a madarak számára. Fontosnak tartjuk a gyakorlati megtapasztalást, a természetben való megfigyelést is.