Az Orczy Anna Katolikus Általános Iskola Szent Rita Tagóvodájának érseki megáldása
A magyar kormány és a Katolikus egyház országos óvodafejlesztési programjának keretében az Egri Főegyházmegye egy három csoportos új óvodát épített városunkban. Érseki megáldására ünnepélyes keretek között, 2024. november 27-én került sor. A szép új, modern épület az óvodáskorú gyerekek nevelését, oktatását, maximálisan szolgálja. Minden kisgyermek számára biztonságos és szeretetteljes környezetet biztosít.
A rangos eseményt az intézmény igazgatója Hornyákné Szabó Bernadett igazgató asszony nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent vendégeket, majd hangsúlyozta, hogy az új óvoda milyen fontos szerepet tölt be városunk életében, illetve az ide járó gyerekek jövőjének formálásában. Az ünnepséget színesítette az óvodások és az iskola énekkarának közös műsora, mely szívet melengető volt.
Az eseményen felszólalt többek között Soltész Miklós államtitkár úr, Bartos Zoltán a Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint városunk polgármestere Tatár László.
A rendezvény talán legfelemelőbb pillanata az volt, amikor Exc. Ft. Dr. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta óvodánkat, a gyermeket és az óvodában dolgozó pedagógusokat és dajka néniket.
Az óvodaavató ünnepségen a helyi közösség vezetői, szülők, és a környező intézmények vezetői is jelen voltak.
Ez az ünnepség összekapcsolta a városunk vezetését, a vallási közösséget, a pedagógusokat és a szülőket is annak a közös célnak a reményében, hogy a gyermekek számára a lehető legjobb jövőt tudjuk biztosítani.
Az ünnepség végén a résztvevő szülőket családias hangulatú állófogadás, illetve ebéd várta, melyen az új óvodaépület adta lehetőségekről volt szó, melyek a hozzánk járó gyerekek további fejlődését szolgálják.
Angyalné Kiss Mária /tagóvoda vezető/
Lázár Ervin program – Arany János balladái
Az Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói november 25-én egy igazán különleges programon vettek részt a törökszentmiklósi művelődési házban. A 6. és 7. osztályos diákjaink megtekinthették Arany János balladáinak színházi feldolgozását, amelyet Zichy Mihály művei és életrajzi érdekességei tettek még izgalmasabbá. A szavalatok, árnyjátékok és vetítések mind mély hatást gyakoroltak a gyerekekre, és hozzájárultak ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a magyar irodalom nagyjaihoz. Köszönjük a szervezőknek és az előadóknak ezt a felejthetetlen napot!
Antal Imre /osztályfőnök/
Lázár Ervin Program – „Aranykulcsocska” c. előadás – Szolnoki Szigligeti Színház
2024. november 27-én a Lázár Ervin Program keretén belül az Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda 4. és 5. osztályos tanulóival a Szolnoki Szigligeti Színházban tekintettük meg az „Aranykulcsocska” című mesejátékot, mely jellemzően interaktív, tanulságos mesei történetet mesél el.
Az Aranykulcsocska egy varázslatos mese, amely a kis Buratino (vagy Pinokkió) kalandjait követi nyomon. A történet középpontjában a titokzatos aranykulcs áll, amely nemcsak a rejtélyek és izgalmak forrása, de fontos tanulságokat is hordoz a barátságról, bátorságról és a kitartásról. A gyerekek az előadás során együtt izgulhattak a szereplőkkel, és tanúi lehettek annak, hogyan győzedelmeskedik a jóság a gonoszság felett.
A délelőtt folyamán nagy izgalommal vártuk a színdarab megtekintését. Szolnokra külön autóbusszal utaztunk el. Megérkezést követően a színház külön részlegében helyezhettük el kabátjainkat.
A bábjátékot a színház színészei adták elő, akik gyönyörű ruházatukkal teljesen elvarázsolták a gyerekeket. A mese szereplőit életre keltő színészek kiválóan adták vissza a karakterek humorát és érzelmeit. A színpadot a mesebeli világ hangulatához illő színes és részletgazdag díszletek töltötték meg. A gyerekeket különösen elvarázsolták a látványos effektek, például a titokzatos ajtó megjelenése az aranykulcs segítségével. Az előadást kísérő zene kiemelte a jelenetek hangulatát, és segítette a nézőket a történet eseményeinek mélyebb átélésében. A vidám dalok és a feszültséget fokozó zenei betétek nagy sikert arattak a közönség körében.
A gyerekek lelkesek és aktívak voltak: nevetés, taps és csodálkozó kiáltások kísérték az előadást. Az interaktív elemek, amikor a közönséget bevonták, különösen tetszettek a diákoknak. A pedagógusok is kiemelték, hogy a mesejáték tanulságai jól kapcsolódtak az iskolai értékekhez.
Az Aranykulcsocska mesejáték nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt a gyermekek számára, hiszen a történet arra tanít, hogy a bátorság, az összetartás és az igazság mindig célravezető. A Lázár Ervin Program által nyújtott lehetőség különleges élménnyé tette ezt a napot. Minden iskolának ajánljuk, hogy éljen ezzel a lehetőséggel!
Kocsmár Erzsébet, Molnár Mónika, Németh Judit, Nagy Petra és Bartusné Nagy Edit /kísérő nevelők/
Pályaválasztási nap az Orczyban
November 18-án pályaválasztási napot szerveztünk diákjainknak. A délelőtt folyamán üzem- és céglátogatásokon vettek részt az osztályok. Megismerkedhettek a gyerekek az önkormányzat feladataival is. Később az iskolában szakmák bemutatóján bővítették
ismereteiket. Este pedig a hetedik és nyolcadik évfolyamosoknak és szüleiknek tartottunk pályaválasztási szülői értekezletet, ahol tájékozódhattak a környékbeli középiskolák szakmai kínálatáról. Köszönjük Tatár László polgármester úrnak, a cégeknek és minden
közreműködőnek, akik lehetővé tették, hogy ez a nap tartalmas és felejthetetlen legyen a gyerekek számára.
Kocsmár Erzsébet /munkaközösség-vezető/
Márton-napi lámpás felvonulás az Orczy-óvodában
A Szent Rita Tagóvoda hagyományához híven idén is megrendezte a Szent Márton-napi lámpás felvonulást november 11-én. Az óvoda udvarán gyülekeztek a gyermekek, szülők és a vendégek, ezután közösen átmentek a templomba, ahol meghallgatták Szent Márton
történetét. Ezt követően kezdetét vette a lámpás felvonulás az orvosi rendelőig, mely során saját készítésű világító lámpásukkal énekelve sétáltak a résztvevők. A jó hangulatú felvonulás után az óvoda udvarán szeretetvendégség – meleg tea, libazsíros kenyér, rétes és sok finom sütemény – várta a vendégeket. Köszönjük szépen a részvételt, jövőre is várunk mindenkit sok szeretettel.
Kovács-Tatár Anita /óvodapedagógus/
Iskolanyitogató az Orczyban
Iskolánkban 2024. november 4-én iskolanyitogató programsorozatunk első állomásához ért. A leendő tanító nénik örömmel látták vendégül a nagycsoportos óvodásokat. Az első iskolanyitogató foglalkozásunk igazán varázslatos élményt nyújtott, hiszen a gyerekek a medve nap keretében töltötték el a délutánt. A kis vendégeink nagy izgalommal hallgatták a foglalkozáshoz kapcsolódó mesét. Játékos formában együtt gyűjtötték össze az elrejtett medvemancsokat, feladatlapokat oldottak meg. A foglalkozás végén medve bábot készítettek papírtasakból, illetve mézet kóstoltak. Köszönjük a részvételt, és várjuk szeretettel az érdeklődőket a decemberi iskolanyitogató foglalkozáson!
Németh Judit /munkaközösség-vezető/
A programsorozat további időpotjai:
2024. december 9.
2025. január 13.
2025. február 10.
2025. március 24.
Egészségvetélkedő
A novemberben hagyománnyá vált „Egészséghét” program részeként a második évfolyamon játékos vetélkedőt tartottunk. A gyerekek csapatokban mérhették össze és bővíthették tudásukat az egészséges életmódról. Több feladatban is találkozhattak a helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás és tisztálkodás témakörével. Az izgalmas csapatversenyben minden tanuló aktívan részt vett, melyet közös tornával és gyümölcssaláta elfogyasztásával zártunk.
Egészséghét
Mint minden év novemberében, az idén is megrendeztük az egészséghetet. A hétfői napon Molnár Judit Rendőrszázados beszélt a gyerekeknek a bullyingról. Az előadás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a zaklatás különböző formáira, azok következményeire és arra, hogy hogyan lehet azokat megelőzni. Hangsúlyozta, hogy a bántalmazás áldozatai nem maradnak egyedül, segítséget kérhetnek.
A keddi napon az egészséghét részeként ellátogattunk a kisújszállási Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézményébe, ahol a Szociális Munka Napja alkalmából, egészségügyi és szociális ellátás interaktív versenyt hirdettek meg. Iskolánkból egy csapat nevezett, amelynek tagjai: Farkas Zoltán 7. a, Pécsi Dóra 8.a, Tóth-Sipos Fanni 8.a és Sipos Lili 8.a osztályos tanulók voltak. A nagyon jó hangulatú és a színvonalasan megrendezett verseny eredményéről a későbbiekben tájékoztatják iskolánkat. Szerdán délután Dr. Polgár Anita iskolafogorvostól hallhattak kicsik és nagyok olyan fontos témákról, mint a szájhigiénia, a leggyakoribb fogászati problémák, mint pl. szuvasodás, ínygyulladás megelőzése és a helyes fogápolási technikák, a fogakat erősítő helyes táplálkozás, a rendszeres fogorvosi ellenőrzés. Az előadás végén a gyerekek kérdéseket tehettek fel, illetve közelebbről is megtekinthettek néhány eszközt, amelyekkel a fogorvosok a rendelőben dolgoznak. Csütörtökön a Magyar Vöröskereszttől, már több éve visszatérő vendégként üdvözölhettük Gulácsiné Molnár Etelkát, akinek köszönhetően ezúttal betekintést nyerhettek a diákok a nagy múltú nemzetközi segélyszervezet tevékenységeibe, amik közé tartozik pl.: elsősegélynyújtás, elsősegély-oktatás, véradás, egészségnevelés, katasztrófa elhárítás, a minél több nehéz sorsú ember segítése. Berecz-Fekete Eszter tanító néni készített egészséggel kapcsolatos feladatlapokat, rejtvényeket, ezeket tölthették ki a gyerekek, a helyes megfejtők jutalma emléklap volt. Rajz és technika órán a gyerekek plakátokat készítettek, amelyekre olyan dolgokat rajzoltak, amik a szervezetükre károsak és olyanokat is, amik jó hatással vannak rá. A plakátok az iskola folyosóján kerültek kiállításra. Az előadások és programok során a gyerekek jól érezték magukat, sok olyan információval bővíthették tudásukat, ami egészségtudatosságuk növelését szolgálja.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját!
Cseszkáné Kovács Ágnes /DÖK segítő pedagógus/
Őszi erdei óvoda a Szent Rita tagóvodában
A Szent Rita Tagóvodánk nagycsoportosai számára október második hetében kétnapos erdei óvodát szerveztünk. A Zöld Óvodai program keretében ez egy olyan lehetőség, amikor az óvodán kívül töltjük az egész napot a gyerekekkel, miközben rácsodálkozhatnak a teremtett
világ szépségére. Az első napon komppal átkelve a Tiszán végigjártuk a nagykörűi lombkoronasétányt, ismerkedtünk az ártéri erdő élővilágával. Másnap a fegyverneki Holt-Tisza növény- és állatvilágát fedeztük fel. Közös játék, kézműves foglalkozás, mesélés, éneklés színesítette a programot.
Bihariné Kovács Anikó /óvodapedagógus/
Mesés napok intézményeinkben
Szeptember utolsó hetében az Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Rita Tagóvodája Benedek Elek születésnapja alkalmából „Mesehetet” tartott. A gazdag programban meghívott vendégművészek, (SZMK támogatással) és az óvoda dolgozói is
mesejátékkal kedveskedtek a gyerekeknek. Hagyományainkhoz híven iskolánk tanulói, illetve szülők népmeséket olvastak fel a gyerekeknek reggel és a délutáni alvás előtt. A meseolvasás folytatódott iskolánkban is, felsős tanulóink alsósainknak kedveskedtek népmesékkel, amikhez játékos szövegértés feladatokat oldottak meg a gyerekek. Testnevelés óra keretében pedig akadályversenyt rendeztünk a népmese napja alkalmából a 3-4. osztályos tanulóinknak. A játékos feladatok között szerepelt mocsárjárás hulahopp karikával, törpejárás és boszorkányfutás seprűvel. A gyerekek örömmel teljesítették az akadályokat, hiszen csak így
tudták kiszabadítani a királylányt a fogságból.
Rézsó-Kiss Erika /magyartanár/
Óvodásaink köszöntötték az időseket
2024. október 9-én a Szent Rita Tagóvoda nagycsoportjába járó gyermekek meglátogatták és műsorral köszöntötték a Fegyverneki Angolkert Idősek Otthona lakóit idősek napja alkalmából. Ez a délután közelebb hozta a két generációt egymáshoz, mely mind a gyerekek, mind az idősek számára is örömteli volt.
Bihariné Kovács Anikó /óvodapedagógus/
Színházi Élmény: alsós gyerekek a Kolontos Palkó előadáson
Alsós tanulóink különleges kulturális élményben részesültek, amikor ellátogattak Törökszentmiklósra, hogy megtekintsék a „Kolontos Palkó” című előadást. A színházban töltött idő nemcsak szórakoztató, hanem hozzájárult a gyerekek kulturális fejlődéséhez is. A színházlátogatás során lehetőségük nyílt megismerkedni a színház világával, és közelebb kerülni a művészetekhez. A tanító nénik és a szülők is elégedetten nyilatkoztak az eseményről, és remélik, hogy a jövőben is lesz lehetőségük hasonló kulturális programokon részt venni. A Nektár Színház előadása maradandó élményt nyújtott mindenkinek, és biztosak vagyunk benne, hogy a gyerekek sokáig emlékezni fognak erre a különleges napra.
Ternák-Buzás Klára /tanítónő/
Lázár Ervin program Karcagon
2024. október 9-én iskolánk 1-3. évfolyamos diákjaival Karcagra látogattunk a Déryné Művelődési Központba, ahol a Lázár Ervin Program keretén belül az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című interaktív mesejátékát tekintettük meg. A gyermekek izgatottan várták az előadást, melyet nagy érdeklődés övezett. Az interaktív előadásba a szereplők bevonták a gyerekeket, mely nagy élményt nyújtott számukra. Néhány gyermekünknek lehetősége volt a színpadon is szerepelni, és néhány
mondat erejéig valódi szerepet is játszani. Örülünk, hogy egy ilyen színes, érdekes, mesés kulturális programon vehettünk részt, és új élményekkel gazdagodhattunk!
Dávidné Sármai Erika /tanítónő/
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért
Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezés ötlete 2005-ben született Caracasban, Venezuela fővárosában, amikor egy út menti szentélyben több gyermek rózsafüzért imádkozott. Az ima hatására néhány jelenlévő asszony mélyen átélte Szűz Mária jelenlétét, és a jelenés után azonnal eszükbe jutott Szent Pio atya ígérete: „Amikor egymillió gyermek imádkozik rózsafüzért, a világ megváltozik.” Ehhez a nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozott 2024. október 18-án az Orczy minden tanulója, és templomunkat megtöltötte a közel kétszáz gyermek hangja, akik egyként szóltak:
„Asszonyunk, Szűz Mária…”
Antal Imre /hitoktató/
Iskolában az erdő
Erdőben lenni jó, kirándulhatunk, feltöltődhetünk és megfigyelhetjük a természetet. De azt is érdemes tudnunk, hogy az erdő nem egyszerűen egy fával borított terület, hanem egy összetett életközösség. A program célja ennek a rendszernek a megismertetése és megszerettetése az erdőpedagógia módszereivel. Örökös ökoiskolaként a teremtésvédelem fontosságát szem előtt tartva igyekszünk tanulóinknak minél változatosabb programokat szervezni. Iskolánkba látogatott Csikós Eszter erdőpedagógus, a szolnoki NEFAG Zrt. munkatársa, aki a 4., az 5. és a 7. osztályosainknak tartott foglalkozásokat. Sok-sok ajándékot is kaptunk, többek között egy madáretetőt, melyet majd technika órán fogunk összeszerelni és kihelyezni a gyerekekkel.
Köszönjük szépen a lehetőséget és a tartalmas délelőttöt!
Kocsmár Erzsébet /biológia tanár, ökokoordinátor/
A Világ Legnagyobb Tanórája
Intézményünk idén is csatlakozott a Világ Legnagyobb Tanórája felhíváshoz, mivel a teremtésvédelem és a környezeti nevelés kiemelt feladatunk. A Világ Legnagyobb Tanórája az első világméretű oktatási projekt, melyen keresztül minden gyermek megismerheti a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat. Kiemelt témája ebben az évben a rendszergondolkodás az élelmiszeripar példáján keresztül bemutatva. A rendszergondolkodás mint kompetencia elengedhetetlen a fenntartható fejlődési célok eléréséhez, mert segít megérteni és kezelni a komplex globális problémákat. A program kapcsolódik a későbbi
Európai Fenntarthatósági Héthez. Az eseménysorozat célja a fenntartható fejlődés, a globális fenntarthatósági célok népszerűsítése a társadalom széles körű bevonásával. Az 5.b osztály az „élelmiszer-kilométer”, a 8.a osztály az „élelmiszercímke” témákon keresztül dolgozta fel a témakört.
Kocsmár Erzsébet /szervező pedagógus/
Állatvédelmi témahét az Orczyban
Intézményünk október első hetében csatlakozott az Állatvédelmi Témahét
programsorozathoz, melyet Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje oltalmába ajánlottunk teremtésvédelmi feladatainkat megerősítve. Tanulóink színes, ötletes tematikus órákon vettek részt, ahol tanultak a felelős állattartás szabályairól, haszon- és társállatokról, vadon élő állatokról és azok védelméről. Kreatív kézműves alkotásokat is készítettek. Hittan órákon Szent Ferencről és életéről gyakorlati foglalkozásokon sajátították el a tudnivalókat. Elsőseink és óvodásaink figyelemfelkeltő plakátokat helyeztek ki a városban. A testnevelés órákon „állati mozgások” akadálypályákon sportoltak a gyerekek. Fejlesztő foglalkozásokon mesés diafilmvetítéssel és a történetek feldolgozásával játékosan tanulták meg az állatokkal való megfelelő bánásmódot. Kiállításra kerültek Schmidt Attila 8.a osztályos diákunk természetfotói, melyet egy héten keresztül tekinthettek meg az érdeklődők. Gyűjtést szerveztünk a kisújszállási állatmenhelynek, és rajzpályázatunkra is rengeteg gyönyörű alkotás érkezett. A Szent Rita Tagóvoda ezen a héten állatos hetet tartott, amelynek utolsó napjára egy állatsimogatót szervezett, itt többféle állattal is találkozhattak a gyerekek.
Kocsmár Erzsébet /ökoiskolai koordinátor/
Adománygyűjtés az állatmenhelynek
Intézményünk az „Állatvédelmi témahéten” – melyet Szent Ferenc oltalmába ajánlottunk a teremtésvédelem jegyében – gyűjtést szervezett az árva kutyusok számára. Közel 450 kg élelmet és ezen felül pórázokat, takarókat gyűjtöttek össze óvodásaink és iskolásaink.
Köszönjük a szülőknek és kollégáinknak a segítséget! A legaktívabb osztály a szülői munkaközösség jóvoltából egy tortát kapott, melyet az 1.a osztály fogyaszthatott el, hiszen ők 86,5 kg adományt gyűjtöttek össze. Az ötödikeseink segítségével a helyi önkormányzathoz is juttattunk az eleségekből, valamint a Kisújszállási Állatbarát Alapítvány részére vittük el a felajánlásokat.
Kocsmár Erzsébet /ökoiskolai koordinátor/
1956-ra emlékeztünk
2024. október 22-én iskolánk hetedikes tanulói adtak műsort az 1956-os városi emlékműnél.
A rendezvény célja volt, hogy felhívja a figyelmet a történelem e fontos eseményére, valamint tiszteletünket fejezzük ki mindazok előtt, akik a szabadságért harcoltak. A tanulók színvonalas előadással készültek, amelyben verset szavaltak, történeteket idéztek fel, és a forradalom jelentőségét hangsúlyozták. A rendezvény zárásaként a helyi közösségek vezetői koszorút helyeztek el az emlékműnél, így tisztelegve a mártírok emléke előtt.
Rézsó-Kiss Erika és Antal Imre /felkészítő nevelők/
Emlékezés az aradi vértanúkra
Intézményünk 6. osztályos diákjai méltóképpen emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom-és szabadságharc hősi áldozatairól és az aradi vértanúkról. Október 6-a nemzeti gyásznapunk. 175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án az aradi vár udvarán 13 magyar tábornokot végeztek ki, Batthyány Lajos grófot pedig főbe lőtték Pesten. Rájuk emlékezünk ezen a napon.
Rézsó-Kiss Erika /felkészítő nevelő/
Lecsó Orczy módra – főzőversenyen diákjaink
Szeptember 26-án a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium Horváth Ilona főzőversenyére kaptunk meghívást. Csodaszép templomkertben, kellemes napsütésben szorgoskodtunk. Benevezett ételünk: Lecsó Orczy módra, kolbászmorzsával és tükörtojással. Az eredménynek nagyon örülünk, hiszen 16 csapatból a harmadik helyet sikerült idén is megszereznünk. A csapat tagjai Simon Emese, Korpás Rita, Demeter Ramóna, Tóth-Sípos Fanni, Hubai Zoltán, Molnár Szabolcs és Gudics Dániel. Kísérő pedagógusok: Stefán Rita és Antal Imre
Stefán Rita
Zarándoklat Esztergomba
Intézményünk dolgozói zarándoklaton vettek részt. Idén az úticél az esztergomi bazilika volt. A bazilika épületében szentmisét celebrált számunkra ft. Czárán Bálint káplán atya, melyen arra hívta fel a figyelmünket, hogy álljunk meg egy pillanatra lecsendesedni, engedjük magunkhoz az Urat, nyissuk meg kapuinkat számára, legyünk nyitottak, hiszen az Isten szeret minket és utat mutat. A mise után megtekintettük az épületet, majd sétát tettünk a városban és
ebédeltünk. Tartalmas, szép napot töltöttünk el együtt. A zarándoklatot Antal Imre kollégánk szervezte, melyet ezúton is köszönünk neki.
Kocsmár Erzsébet /munkaközösség-vezető/
Versenyhíradó
Országos siker a fotópályázaton
A Debreceni Nagyerdőért Egyesület „Négy évszak a természetben” országos fotópályázatán Schmidt Attila 8. osztályos tanulónk házi veréb fotóját közel 700 pályaműből választották ki. „Napfürdőzés” művével 3. helyezést ért el. A díjátadóra Budapesten a Vajdahunyad várban került sor 2024. október 5-én. Gratulálunk!
Kocsmár Erzsébet /biológia tanár/
Siker a területi diákolimpián
Iskolánk 3. osztályos tanulója, Csőke Tibor a TBDSK színeiben 2024. október 12-én részt vett a Kelet-Magyarország Területi U10, U11, U13 szabadfogású diákolimpia és gyermekgálán, melyet Csongrádon rendeztek meg. Tibor kategóriájának első helyén végzett, melyhez ezúton is gratulálunk. Így tovább Tibi, büszkék vagyunk rád!
Dávidné Sármai Erika /osztályfőnök/
Rajzpályázat a magyar népmese napja alkalmából
A népmese napja alkalmából rajzversenyt hirdettünk iskolánk alsó tagozatos tanulóinak. ’A szegény meg a gazdag legény’ című meséhez kellett illusztrációt készíteni. Nagyon sok szép
rajz készült, melyeket a zsűri négy korcsoportban értékelt. Gratulálunk a helyezést elért tanulóknak és köszönjük a szép rajzokat minden kis alkotónak!
Nagyné Kenéz Mária /a pályázat szervezője/
Állatok világnapja rajzpályázat
Az állatok világnapját minden évben október 4.-én ünnepeljük, amely Assisi Szent Ferenc katolikus szerzetesnek, az állatok védőszentjének emléknapja is. Iskolánk rajzpályázatot hirdetett, a „világ állatai” címmel. 93 alkotás érkezett, amelyek mindegyike az állatok iránti
szeretetet és tiszteletet tükrözte. A zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen minden mű különleges volt a maga nemében. Végül azonban sikerült kiválasztani a legjobbakat, és a helyezettek jutalmat kaptak. A pályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az állatok védelmére és a velük való harmonikus együttélés fontosságára. Reméljük, hogy a gyerekek nemcsak művészi tehetségüket fejlesztették, hanem mélyebb kapcsolatot is ki tudnak alakítani az állatokkal.
Cseszkáné Kovács Ágnes /DÖK segítő pedagógus/
Szépolvasó verseny iskolánkban
Iskolánkban 2024. október 21-én rendeztük meg szépolvasó versenyünket a 2-8. évfolyamos diákok részére. Összesen 27 tanuló mérhette össze tudását. A verseny két részből állt: az első feladat egy, a tanulók által hozott szöveg kifejező, hibátlan olvasása volt. A második feladat nehezebb volt, hiszen egy ismeretlen szöveget kellett néhány perc gyakorlás után szépen hangsúlyozva, lehetőség szerint hibátlanul felolvasni a zsűrinek. Mint minden versenyen,
most is hosszabb tanácskozás után született meg a végeredmény, hisz minden versenyző alaposan felkészült és kiválóan teljesített. A legszebben olvasó tanulók oklevelet kaptak.
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Németh Judit /munkaközösség-vezető/
Az Orczy legügyesebb ’fejszámolói’
2024. november 13-án a törökszentmiklósi Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájában rendezték meg a V. Molnár Imre Emlékversenyt „Fejben számolás” témában. Iskolánk diákjai kiválóan szerepeltek: Budai Tamás 2., míg Lipcsei Milán 3. helyezést ért el a saját korcsoportjában. Többi tanulónk is szoros versenyben bizonyított, néhányuk csupán pár ponttal maradt le a dobogóról. Ezúton gratulálunk minden
résztvevőnek!
Dávidné Sármai Erika /kísérőpedagógus/
Sporthíradó
Európai diáksport napja az Orczyban
Szeptember 27-én megrendeztük az MDSZ által meghirdetett Európai Diáksport Napját iskolánkban. A közös bemelegítés után az iskola apraja-nagyja lefutott egy kijelölt távot, ami idén 2024 méter volt. Korcsoportonként díjaztuk az első három helyezettet. A közös futás után minden osztályból 5 fő sor-és váltóversenyen vett részt. A gyerekek vegyes csapatokban versenyeztek egymással, amelynek a végén kialakult a sorrend a csapatok között. A versenyzés után az iskola összes tanulója és pedagógusa élő ORCZY feliratot alkotott a
sportpályánkon. A program során a szülői munkaközösség felajánlásának köszönhetően minden gyermek kapott csokit, üdítőt és almát. Köszönöm a kollégáim segítségét.
Héder Róbert /testnevelő/
Őszi sportfesztivál
Az őszi szünet előtti napon jutott még (jó)idő egy kis testmozgásra: megrendeztük felső tagozatosainknak a már hagyománynak számító sportfesztiválunkat. A gyerekek különböző játékokat és koordinációs feladatokat játszhattak vegyes csoportokban. Elmondásuk szerint
nagyon jól érezték magukat és kellemesen elfáradtak a délutáni napsütésben.
,,A sport nem csak egy játék, hanem egy életforma „
Héder Róbert és Nagy Petra /testnevelők/
Bozsik-program – első forduló
Lezajlott az idei tanév I. fordulója. Az alsósok pont nélkül zártak, viszont több tényező miatt is átalakult a csapat összetétele. A 2. osztályosok bátran játszottak, akár az ellenfél 4. osztályosai ellen is. 5-6-osaink gólgazdag mérkőzéseket játszva 100%-os teljesítménnyel
zárták a napot. A legidősebbeknél többen is hiányoztak a csapatból, így a fiatalabbaknak is be kellett ugrani a mélyvízbe, így ebben az összetételben 4 ponttal térhettek haza a „nagyok”. A lányok csapata is nagy átalakuláson ment keresztük az előző tanévhez képest, de az újoncok nagyon gyorsan és jól beilleszkedtek. Egy pontot szereztek, de tudjuk mit kell javítani a jobb teljesítmény eléréséhez. Hálásak vagyunk a kilátogatóknak, hogy szurkoltak a diákoknak, illetve a szurkolói pólókat is köszönjük! Köszönjük a Fegyvernek VSE-nek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a pályáit és öltözőit, emellett Kácsor Klaudia, Balogh Gábor, Czakó Csanád és Kerepesi János önzetlen segítségét! Tavasszal folytatás, szintén Fegyverneken.
Nagy Petra /felkészítő pedagógus/